Az ember biológiai, technikai és társadalmi fejlődésének fáziseltolódásai
A homo genus (nem) 7-4 millió évvel ezelőtt válhatott el attól a genustól, melyből a csimpánzok fejlődtek ki. Körülbelül 2,4 millió éve jelent meg a homo habilis − aki már kő eszközöket készített − és csupán 250 ezer éve a homo sapiens: a nemben jelenleg található egyetlen faj. A történelmi kutatások szerint az első nagy forradalom mindössze körülbelül 9 ezer évvel ezelőtt történt, amikor az ember elkezdte művelni a földet, hogy megtermelje a szükséges élelmiszereket.
A másik ágon kifejlődő csimpánzok −az emberhez hasonlóan − szintén valamiféle társadalmi szervezettséget mutatnak. Alapvetően két megoldást találtak az együttélésük szervezésére. Náluk ez földrajzilag és genetikailag is elkülönülő két faj kialakulását jelentette: a közönséges csimpánzét és a bonobóét. Míg az előbbi mindenevő-vadászó hordákban él, melyeket egy alfa hím vezet, addig az utóbbi egalitárius, matriarchális csapatokat alkot, ahol az agresszió levezetésének igen kidolgozott és sajátos módja van.
Az emberi nem (homo sapiens) egyetlen fajból áll. Ahhoz, hogy a társadalmi együttélés különböző technikáit kitalálja és tovább keresse, rendkívül fejlett agyát használja. A különböző megoldási kísérletek nincsenek genetikai gúzsba kötve, csupán az idő az, ami korlátozza az elérhető eredményeket.
Ha a ma embert, mint biológiai lényt vizsgáljuk, számos jel utal arra, hogy bár rengeteg változás következett be a kétlábra állás érdekében a 2,4 millió év még arra sem volt elég, hogy biológiailag teljesen fel legyünk készülve mindarra, amit ez megkövetelne. Vannak másrészt olyan biológiai jegyek, amik a maguk korában genetikusan rögzítettnek tűntek, ám a környezet fokozatos megváltozása során kiderült róluk, hogy a genetika sokkal többet is megenged, ha a lehetőségek megfelelően alakulnak. Ilyenek például a születéskor várható életkor, a testmagasság, és a többi.
Mert annyi időnk volt rá, amennyi, ezért hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy ez elégséges volt mindarra a szellemi-tudati fejlődésre, ami a ma emberének az emberi léthez szükséges. Ha azonban elgondolkozunk, észre vehetjük, hogy számos, teljesen emberinek tartott tulajdonságunk meglehetősen állati gyökerekre vezethető vissza. Szinte minden, amiről divatos azt mondani, hogy csak az ember képes ennyire gonoszul viselkedni, valójában nem emberi, fajspecifikus tulajdonság, hanem az állatvilágból megőrzött, ott év száz-milliók alatt sikeresnek bizonyult viselkedés-formák, amelyek a különleges emberi-társadalmi körülmények között már nagyon is destruktívak. Hasonlóan a biológiai fenotípusunk kiteljesedéséhez, a szellemi fenotípusunk is csak a megfelelő környezetben fog tudni kiteljesedni. Mint ahogy minden korban éltek különösen magas emberek és voltak, akik akár évtizedekkel is kortársaik után haltak meg, akként mindig voltak közöttünk szellemi különlegességek is. Emberek, akik jobban megközelítették a szellem a teljességét, mint mindenki más, aki rajtuk kívül eddig élt.
A kihirdetett, kodifikált emberi értékek tehát pillanatnyilag csupán az emberi szellem genotípusában meglévő lehetőségek és még nem volt az emberiség történetében egyetlen társadalom sem, amelyik működési gyakorlatában akár csak megközelítette volna ezeket.
Az egyik legjellemzőbbnek mondott emberi tulajdonság a hatalomvágy. Igazán nem kell túl sok okoskodás, hogy belássuk, mennyire atavisztikus, ugyankkor az álltavilágban mennyire alapvető és sikerre vivő tulajdonság ez.
Minden közösségi formában élő állatfaj valamiféle hierarchikus rendben él. A csapatvezetői − alfa − pozíció többnyire együtt jár a szaporodás és a táplálék fölötti rendelkezés jogával is. Mindennek biológiai értelmét könnyen beláthatjuk. Ugyanakkor szintén biológiai kényszer az, hogy ezt a pozíciót folyamatos támadások érjék és alkalmatlanság esetén lecserélődjön az alfa hím − vagy éppen nőstény. Ott, ahol a fennmaradáshoz szükséges források korlátosak, teljesen helyénvaló a természet „bölcs elrendezése”. És ezt semmilyen érzelem nem befolyásolja − még olyan, bizonyítottan érzelmekre képes állatoknál sem, mint az elefántok. A könyörületességet csak az teszi lehetővé, hogy ha valamelyik állatfaj képes a létéhez szükséges körülményeket viszonylag korlátlanul előteremteni.
Mindezidáig csak egyetlen ilyen létezik: az ember.
Amióta ez a képessége globális, azóta már arra is tud figyelni, hogy hogyan szűkíti egyúttal saját lehetőségeit. Amióta már ezt is látja, hiszem, hogy globálissá válik az a törekvése is, hogy kiteljesítse szellemi fenotípusát a lehetőségei végső határáig − ha van ilyen.
A feladat tehát nem az, hogy embernek maradjunk, hanem hogy végre emberiségnyi léptékben váljunk emberré.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése