Sok évvel ezelőtt Mrs. Thompson 5. osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyikőjüket egyformán szereti. De ez nem volt igaz, mert például az első sorban ülő Teddy nevű kisfiút egyáltalán nem szerette. A gyerek olyan rendetlen és figyelmetlen volt, hogy Mrs. Thompson valójában élvezettel írt vastag piros ceruzával Teddy feladataira nagy X jeleket, és a lap tetejére a legrosszabb érdemjegy került.
Egy napon Mrs. Thompson a gyerekek korábbi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Teddy előző tanítóinak bejegyzésein.
“Teddy tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni” – írta első osztályos tanítója.
Második osztályos tanítója ezt írta: “Teddy kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálosan beteg. Az élet Teddy számára valódi küzdelem lehet.
Harmadik osztályos tanítója ezt írta: “Édesanyja halála nagy megrázkódtatás a számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele, és otthoni élete valószínűleg hamarosan nehezen elviselhető lesz számára, ha nem történik valami változás az életében.”
Negyedik osztályos tanítója ezt írta: “Teddy visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban.”
Ezeket olvasva Mrs. Thompson ráébredt a problémára és elszégyellte magát. Még rosszabbul érezte magát, amikor a Karácsonyi ünnepen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékai között meglátta Teddy ajándékát ― a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva.
Mrs. Thompson a gyerekek előtt előtt bontogatta az ajándékokat és gondosan nyitotta ki Teddy csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyedüvegnyi parfüm volt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy felkiált: “Milyen szép karkötő!”, és látták ahogy felveszi azt és csuklójára cseppent a parfümből.
Teddy Stoddard egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa.
― Mrs. Thompson, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé. ― Mrs. Thompson legalább egy órán keresztül sírt, miután a gyerekek elmentek. Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.
Mrs. Thompson különös figyelmet szentelt Teddynek. Ahogy dolgozott vele, Teddy elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Teddy az osztály élére került, és korábbi hazugsága ellenére, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, Teddy a legkedvesebb diákja lett.
Egy évvel később egy üzenetet talált Teddytől, amit az ajtaja alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója. Hat év múlt el, amikor egy újabb üzenetet kapott. Arról számolt be, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen, és Mrs. Thompson még mindig a legjobb tanítója.
Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, a legmagasabb kitüntetéssel. Biztosította Mrs. Thompsont, hogy még mindig a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt.
Még négy év telt el, és újra levél érkezett Teddytől. Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig a legjobb és legkedvesebb tanítója, akivel valaha is találkozott. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr. Theodore F. Stoddard.
A történetnek nincs vége itt. Azon a tavaszon újabb levél érkezett. Teddy elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni készül. Elmondta, hogy az apja már két évvel azelőtt meghalt, és kérdezte, Mrs. Thompson elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet. Természetesen Mrs. Thompson elfogadta a meghívást. A régi karkötőt vette fel, amiről hiányoztak kövek, és azt a parfümöt cseppentette magára amire Teddy úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonyukkor viselte az édesanyja.
Megölelték egymást, és Dr. Stoddard Mrs.Thompson fülébe súgta, “Köszönöm, Mrs. Thompson, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, hogy segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem érték.”
Mrs. Thompson könnyekkel a szemében visszasúgta, “Tévedsz, Teddy! Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése